Elérhetőségek

8360 Keszthely,
Hévíz, Gyenesdiás, Balatongyörök
E-mail küldése
+36307977290

Információk

2017. november 22., 18:32Hévíz

Hévíz város Délnyugat-Magyarországon található, Zala megyében, a Keszthelyi járásban. A város területén a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó van, amelynek köszönhetően kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében Budapest után 2012-ben Magyarország második legnépszerűbb településévé vált.

A fürdőhely története már a történelem előtti korokba nyúlik vissza. A Hévízi-tó gyógyító hatása már – valószínűleg – a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak a búvárok által az 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék és a tó környékén talált oltárkő. A népvándorláskori leletek is arra utalnak, hogy az erre megfordult germán és szláv népesség is használta a tavat. Hévíz írásos említése első alkalommal egy 1328-ból származó oklevélben történik, amikor a települést locus vulgarites Hewyz dictus-ként említik.

Az első tanulmány a tóról 1769-ben jelent meg, Szláby Ferenc munkája. A fürdő létrehozásában/kialakulásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics Györgynek köszönhető, aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet.

A mai település Hévízszentandrás és Egregy községek egyesítéséből jött létre 1946-ban. 1992. május 1-jén városi címet kapott.

 

 


« Vissza az előző oldalra!

City Taxi Kalács - MagyarCity Taxi Kalács - Angol nyelvCity Taxi Kalács - Orosz nyelv